A popkultúra mindig is többet jelentett egyszerű szórakoztatásnál: történeteken, karaktereken és vizuális világokon keresztül alakítja azt, amit normálisnak, kívánatosnak vagy éppen elkerülendőnek tartunk. Az utóbbi években egyre látványosabb, ahogy a fenntarthatóság – legyen szó környezeti, társadalmi vagy vállalatirányítási kérdésekről – beszivárog a mainstream filmek és sorozatok világába. Nem didaktikus módon, hanem finoman, a karakterek döntésein, életmódján és konfliktusain keresztül.
Az olyan sorozatok, mint az Emily Párizsban (Emily in Paris), első ránézésre a divatról és a marketingről szólnak, de a felszín alatt egyre gyakrabban jelennek meg a tudatos fogyasztás elemei. A pre-loved divat, a helyi termékek, vagy akár az étkezési szokások mind olyan pontok, ahol a történet találkozik a fenntarthatóság kérdésével. Ezek az apró döntések, hogy pl. mit visel a főhős, mit eszik, hogyan közlekedik, normalizálják a zöldebb életmódot, és észrevétlenül építik be a nézők gondolkodásába.
The Ne nézz fel! (Don’t Look Up) című film sokkal direktebb eszközökkel dolgozik. Szatirikus túlzásaival mutat rá arra, milyen következményekkel jár, ha a társadalom, a média és a döntéshozók nem reagálnak időben egy globális fenyegetésre. Bár a történet egy üstökösről szól, sokak számára egyértelmű klíma-allegóriaként működik, és kényelmetlen, de fontos kérdéseket tesz fel a felelősségről és a cselekvés hiányáról.
A dokumentumfilmek még közelebb hozzák a problémát, bár itt a közönség azért egy sokkal szűkebb réteg, aki már kimondottan érdeklődik a téma iránt. Az olyan alkotások, mint a Tanítóm, a polip (My Octopus Teacher), az Ételünk és életünk (Kiss the Ground), vagy a Zac Efronnal a Föld körül (Down to Earth with Zac Efron) nemcsak bemutatják a természeti rendszerek sérülékenységét, hanem személyes történeteken keresztül kapcsolják össze a nézőt a bolygóval. Ezek a filmek gyakran nemcsak informálnak, hanem konkrét viselkedésváltozást is inspirálnak – legyen szó étrendről, utazási szokásokról vagy a mindennapi döntésekről.
„Green shooting”, avagy a fenntartható filmkészítés
Ami kevésbé látható, de legalább ennyire fontos, az a kamera mögött zajló változás. A filmipar maga is elkezdte újragondolni a működését, és egyre nagyobb szerepet kap a „green shooting”, vagyis a fenntartható filmkészítés. Ma már léteznek olyan cégek és szakértők, akik kifejezetten abban segítik a produkciókat, hogy csökkentsék az ökológiai lábnyomukat – a díszletek újrahasznosításától kezdve az energiahasználaton át egészen a cateringig. Itthon például az egyik legismertebb a Green Eyes Production, mely olyan szuperprodukciókban volt fenntarthatósági tanácsadó, mint az F1: The Movie, az Alien: Romulus, vagy a Young Woman and the Sea.
A nagy stúdiók is reagálnak erre a trendre: a Netflix például külön fenntarthatósági részleget hozott létre, amely támogatja a produkciókat abban, hogy környezettudatosabb módon készüljenek el. A fenntarthatósági menedzser szerepe egyre hangsúlyosabbá válik, és már nem csak a forgatáson jelenik meg. Ideális esetben már a forgatókönyv-fejlesztés során bekapcsolódik a munkába, és a rendezővel, valamint a producerrel együtt dolgozva olyan kreatív megoldásokat javasol, amelyek nemcsak hitelesebbé, hanem fenntarthatóbbá is teszik a történetet. Egy karakter közlekedési módja, a fogyasztási szokásai vagy akár az, hogy miből és mit iszik, mind tudatos döntések eredményei lehetnek.
Hogyan lehet jó, ami lassabb és drágább?
A fenntarthatósági menedzser szoros együttműködésben dolgozik a különféle unit manager-ekkel is, hiszen a logisztikai döntések – helyszínek, szállítás, energiahasználat – kulcsszerepet játszanak a produkció környezeti hatásában. Ez azonban egy kifejezetten összetett és kihívásokkal teli szakma, hiszen fenntarthatósági szempontok nem írhatják felül az alkotói szabadságot, és nem törhetik meg a kreatív folyamatot. Ráadásul ezek a megoldások sokszor lelassítják a forgatást, vagy extra költséggel járnak, ami további kompromisszumokat igényel a produkció részéről.
Mindez világos üzenetet hordoz a vállalatok számára is. Ha a fenntarthatóság már a mainstream történetekben is természetes módon jelenik meg, az azt jelzi, hogy az értékalapú működés többé nem opcionális. A fogyasztók – legyenek nézők vagy ügyfelek – egyre inkább elvárják, hogy a márkák ne csak kommunikálják a fenntarthatóságot, hanem hitelesen be is építsék azt a működésükbe. A valódi versenyelőnyt azok a szervezetek szerzik meg, amelyek képesek ezt a szemléletet a mindennapi döntéseik szintjén is érvényesíteni.
A képernyő tehát nemcsak tükrözi a változást, hanem aktívan formálja is azt. És ahogy a történetek egyre zöldebbé válnak, úgy válik a fenntarthatóság is egyre inkább a „normális” részévé.